Hírek

Parasport Nap

A mai napon megrendezésre került iskolánkban a Parasport Nap. Diákjaink számára a testnevelő tanárok érzékenyítő játékos feladatokkal színesítették napot, melyek közül legnépszerűbb az ülőröplabda volt. A játékos feladatok után testnevelőink és diákjaink közösen megbeszélték, kit hogyan érintett, illetve ki hogyan élte meg a nehezítést, és innentől miben látja másnak a Paralimpiát.

 

Szervezésért köszönet: Pakucs-Gaál Etelka, Barabás Franciska, Ujhelyi Balázs 

 

Vállalkozói Diákakadémia tréning

A Logiker K5/13-2 osztály tanulói az OTP Fáy András Alapítvány Vállalkozói Diákakadémia tréningjén vettek ma részt.
A virtuális vállalkozás megalapításán kívül lehetőség volt stratégiai tervezésre és fiktív termék gyártására versenypiaci keretek között.

A program szervezője, a vállalkozási ismeretek tanáruk és egyben osztályfőnökük Budai Sándor volt.

Lehet, hogy egy kép erről: 9 ember

2023-ban lezajlott versenyek

Versenyek a BGSZC Logisztikai és Kereskedelmi Technikum és Szakképző Iskolában 

Iskolánkban kiemelten fontosnak tartjuk a tehetséggondozást. Ennek egyik legjobb lehetősége a verseny. Oktatóink rendszeresen szerveznek iskolai szintű versenyeket, vetélkedőket, ezzel lehetőséget adunk az érdeklődő tanulóknak, hogy kipróbálják magukat. Tanulóink szívesen versenyeznek, hiszen a felkészülés során tanulhatnak, fejlődhetnek, olyan területeken szerezhetnek új ismereteket, ami személyesen is érdekli őket. 

 2023. október 19.  Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! országos vetélkedő I. online fordulója az iskolában

A versenyen 3 tanulónk vett részt 1 csapatban: Nagy Nikoletta 12/AH, Szalay Petra 12/AH, Horváth Norbert 12/AH. A versenyen szép eredményt értek el, gratulálunk! 

Felelős oktató: Vizkeletiné Gulyás Anikó 

 

2023. november 13.  Helyesírási verseny- Iskolai forduló

A versenyen feladatlapot töltöttek ki a tanulók a helyesírással kapcsolatban. A sikeres megoldáshoz ismerniük kellett a legfrissebb helyesírási szabályokat is.  

33 tanulónk vett részt az iskolai fordulón. Gratulálunk minden résztvevőnek! Az első 3 helyezett: 

  1. helyezett Fonyódi Gréta 10.a  
  1. helyezett Zvolenszky Anna 10.a 
  1. helyezett Fazekas Dávid és Barna Nándor 10.a holtversenyben 

Felkészítő tanáruk: Szűcs Katalin tanárnő 

2023. november 16. Iskolánk rendezte meg a BGSZC érdeklődő tanulói számára a Centrum Szintű helyesírási versenyt  

A feladat itt is helyesírásról szóló feladatlap kitöltése volt. A résztvevők színvonalas munkát végeztek. Helyezettek: 

  1. Farkas Noémi, BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum, felkészítő oktató: Gálné Fehér Margit
  2. Kovács Jázmin, BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, felkészítő oktató: Mezei Péter
  3. Abonyi Vivien, BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, felkészítő oktató: Mezei Péter
  4. Fonyódi Gréta, BGSZC Logisztikai és Kereskedelmi Technikum és Szakképző Iskola, Felkészítő oktató: Szücs Katalin

A versenyt szervező oktatók: Szántóné Czecze Enikő, Szűcs Katalin

 

 2023. november 07. Országos Fair Play Cup labdarugó kupa

30 diákunk vett részt a versenyen 3 csapattal. Nagyszerű eredmény, hogy mindhárom csapatunk tovább jutott a tavaszi fordulóba. 

Felkészítő oktatók: Olárnyik László és Pakucs-Gaál Etelka  

 

2023. november 15. „Angol nyelvi kavalkád” iskolai szintű angol nyelvi vetélkedő

A feladatlap B1-B2 szintű nyelvtani és szókincs feladatokból, valamint egy a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó rejtvényből állt. Mint mindig, igen nagy volt az érdeklődés, 9 osztályból 61 tanulónk vett részt a versenyen. A legjobb eredményt elér diákok: 

Megosztott első helyezettek:  Török Dániel 12.B, Dénes Tamás 12.B, Novák Barnabás 11.B 

Második helyezett: Hua Tat Thanh „Pisti” 2/10.E   

Harmadik helyezett: Baycan Ömer Sinan 10.B 

Szervező tanárok: Abai-Singer Klára, Pál Géza, Nagy Éva és Rubin Csilla  

 

2023. november 21.  Angol nyelvi verseny az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói részére

Az első októberi, online fordulón 126 csapat vett részt, csapatonként 3 tanulóval. Az iskolai fordulóra 16 csapat jutott be, az első 3 helyezett csapatot jutalmaztuk. A versenyen nagy lelkesedéssel vettek részt a tanulók, köszönjük felkészítő tanáraik munkáját. Az első három helyezett csapat: 

XXI. kerület Vermes Miklós Általános Iskola – Doubledeckers 

Kőbányai Harmat Általános Iskola – Family Guys 

Százhalombattai 1.sz. Általános Iskola – Weak start, strong decline 

A verseny szervezői: Bodnár Edit, Balajti György, Aba-Singer Klára, Dr. Páricsi Zsolt, Nagy Éva 

  2023. 11. 23. LOGIKER gazdasági verseny a 7. – 8. osztályos tanulóknak

Az októberi online forduló után 10 csapat jutott a jelenléti fordulóba. A jó hangulatú, nagy küzdelem után a helyezettek: 

Első hely megosztva: 

Profit pilóták csapata (Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola) 

KDHBK csapat (Monori Ady Úti Általános Iskola) 

Harmadik hely: Inflálók csapata (Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola)   

A verseny szervezői: Bakonyiné Hárs Edit, Bárdos Mária, Bognár Orsolya, Horváth Ferenc László, Ivády Endre Péter, Nagyné Szélpál Zsuzsanna és Vizkeletiné Gulyás Anikó  

 

2023. december – The Greatest  Britons c.  Centrum szintű angol versenyen

Az online versenyt a BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum szervezte, és 23  9. évfolyamos diákunk oldotta meg sikeresen a feladatlapot. A vetélkedő sok érdekes új információval gazdagította a feladatok megoldóit.  

Oktatók: Aba-Singer Klára, Nagy Éva 

 2023. december 1. Juvenes Translatores Fordítási verseny országos forduló

Versenyzők: 

Ábel Vilmos, Kanabé Anna Jázmin 11.c 

Fáth Anna 11.a, Ottmájer Fanni 12AH 

Felkészítő tanárok: Bodnár Edina, Fedora Gabriella, Nagy Éva 

 

2024. készpénzes étkezésbefizetés

2024. készpénzes étkezésbefizetés  lehetőségek

 Kedves Szülők!

Az alábbiakban mellékeljük 2024. havi étkezési térítési díj készpénzes befizetési napjairól szóló hivatalos tájékoztató levelet. Kérjük olvassák el figyelmesen és a dokumentumokban leírtaknak megfelelően járjanak el.

PÓTBEFIZETÉSEK IDŐPONTJA: https://eszgsz.hu/

Ügyintéző: Asztalos Tünde, ÉSZGSZ

Étkezési ügyintéző elérhetőségei:

Elsősorban e-mail-en: logisztikai.etkezes@gmail.comSürgős esetben telefonon: +36-20/8528-632H-CS: 7-15 óra között,
P: 7-14 óra között

Üdvözlettel

Az iskola vezetősége

Letölthető tájékoztató:

Tájékoztatás a 2024-es étkezési térítési díj készpénzes befizetési napjairól

Karácsonyi csúnyapulcsis nap – december 18.

Jövő hétfőn  – 2023 december 18-án – Karácsonyi ‘csúnyapulcsis’ napot tartunk az iskolában .
A lényege, hogy akinek van otthon és szeretné, ezen a napon felveheti a csúnya
/szép karácsonyi pulcsiját, vagy bármilyen más ruháját, beleértve mindenféle karácsonyi kiegészítőt, fejdíszt, fülbevalót, nyakkendőt…akármit.
Verseny nem lesz, a cél, hogy jól érezzük magunkat aznap is és ráhangolódjunk a közelgő ünnepre.

Angol Nyelvi Kavalkád

November 29-én megtörtént az iskolai ANGOL NYELVI KAVALKÁD című verseny díjátadó eseménye. Az iskolai szintű versenyen 61 diák vett részt és teljesítette oldotta meg jó eredménnyel a feladatokat.  

Az első három helyezett oklevél jutalomban részesült.  

Minden versenyzőnek szívből gratulálnak a verseny szervezői:  

Abai-Singer Klára, Nagy Éva, Pál Géza 

Scroll to Top